Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2025. augusztus 21. Tisza-tó vízitúra: a Bermuda-háromszög kilátói

fattyuszerko-torony-vizitura.jpgKilá-TÓ vízitúra a Tisza-tavon: a Bermuda-háromszög

10:59-kor, Poroszlón a Fűzfa kikötőben találkozunk. Budapest felől az M3-as autópályán kell jönni Füzesabony felé, majd kihajtás a 114-es lehajtón a 33-as főútvonalra, Debrecen felé. A 33-as útról közvetlenül a Poroszló vége táblánál - egyúttal a Tisza-tavon átvezető híd előtt - fordulj jobbra a töltésre. Egy másodperc múlva látod a táblát, hogy hol kell jobbra lejönni a Fűzfa kikötő parkolójába.

A parkoló a töltés község felől lévő oldalán van. fattyuszerk-2.jpgParkolás után vegyetek ki mindent a kocsiból, amit hoztok magatokkal a kenuba, és a "cuccal" gyertek át a gát másik oldalára a kikötőbe, ami értelemszerűen a vízparton van. Aki kocsival érkezik, az egész napra a kikötőben hagyhatja az autóját. Illetve, ha kocsival jöttök és már bevásároltatok, érdemes azzal kezdeni, hogy a romlandó élelmiszert az egyénileg foglalt szállásotokon hűtőszekrénybe teszitek. 

20230715_132908--1-.jpgAhogyan átjöttetek a gáton, a túravezető(k) neon színű pólóban már messziről virít. Túravezetői bemutatkozás és gyors üdvözlés után természetesen el lehet menni mosdóba, ill. villámgyorsan át- és be tudsz öltözni a vízhez. A tájékoztató közben naptejezzetek, kiosztjuk a kötelezően viselendő mentőmellényeket és lapátokat, majd - ha ti is az ezt kérő 95+ százalékba tartoztok - a "beöltözött" csapatokról elkészítjük az "kenutúra-előtt" fotókat. Ha még nem volt szerencsétek a vízitúrázáshoz, megtanítunk kenuzni. 

kilato-2-tisza-tavi-vizitura51.jpegA parton kezdjük, majd a sodrás nélküli Tisza-tó tanulási szempontból is álomnak számító idilli feltételei között folytatjuk a tanulást. Hamarosan minden kormányos tudja irányítani a kenuját, ügyes minden legénység. Jól és türelmesen, módszertanilag felkészülten tanítunk, civilben tanárok, trénerek vagyunk, vagy olyan túravezető oktat, aki tanulta a kormányzás tanítását. Nem elég, hogy ő jól csinálja, jól tanít meg téged. Ha rutinos vízitúrázóként érkeztél, ha profi kormányos vagy, amíg az első alkalommal vízitúrások kenuzni tanulnak, addig te/ti már beülhettek a hajó(k)ba, és a kikötő közelében melegíthettek. 

A nap során fogyasztandó szendvicset kérjük dupla neylon-zacskóba tegyétek. A kenu ülése műanyag, érdemes hozni egy kispárnát vagy egy darab polifoamot, és azt a kenu padjára tenni, hogy puha felületen ülj. Indulás előtt még egyszer el lehet menni wc-re. 

Vízre szállás után teljes rádiócsendben, lopakodó képességgel felszerelt kenuinkban a hangsebesség alig ötszörösével (vagy némileg lassabban) indulunk. 

tisza-to-ravasz-hat.jpgA tréfát félre téve, nagyon kényelmes, kellemes tempóban evezgetünk. És az elképesztő vízi világban kérdezitek majd: Te jó ég, hogyan jutunk haza? Ugye tudod az utat hazafelé? Lassan megértitek a Bermuda-háromszög rejtélyét, lassan rájöttök, hogy mi is történhetett, amikor a 19. repülőraj 5 db avenger típusú gépe egyszerre tűnt el a csendes, napos, fantasztikusan kellemes időben, és a kereső gép is úgy tűnt el az égboltról, hogy a roncsait sem találták....

361506764_965490241239030_2866091315213885365_n.jpgLeleplezzük a titkot.
Olyan szép a hely, hogy úgy döntöttek: itt maradnak! 
A sok szépség habzsolása közben természetesen lesznek lábnyújtóztató, pisilő és étkezési szüneteink, vagyis a kenus túra közben fogunk többször partra szállni. Még tisztelettel kérjük, hogy mindenki a saját kenuját mossa ki.

 

 

Jelentkezés Tisza-tavi vízitúrára: 

20140704_tisza-to-vizitura-zsombor-a-hos.jpg

Egyszerű.
1. Kérünk szépen egy telefont, egyeztessük az igényeket: +36209342760
2. A www.tisza-to-vizitura.hu oldalon található tudnivalók, részvételi és szerződési feltételek elolvasását követően a jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni. 
3. Visszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követő 48 órában kérjük a tisza-tavi vízitúra díjának átutalását. 

tisza-tavi-evezes-tisza-to-kenutura_20170718_155030.jpgAz utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007
A megjegyzés rovatba kérjük a vízitúrára jelentkező számlázási címét irányítószámmal, a Tisza-tavat, és a kenus túra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) beírni.
Pl. 1034 Bp., Rima u. 113. 2025. augusztus 21. Tisza-tó vízitúra