Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2025. július 22. Tisza-tó vízitúra: A nyugalom tengere

Tisza-tavi vízitúra: A nyugalom tengere

tisza-tavi-vizitura-2847.jpgEz a tisza-tavi túra lehet egy többnapos kenutúra része is, ha már voltál / jöttél tegnap is, akkor a következő sorban olvasottakat a túravezetőd mondta is, ha viszont ezen a napon kezded a tisza-tavi vízitúrát, akkor légy szíves Tiszafüredre, Tiszafüreden belül pedig az Albatrosz-kikötőbe érkezni.

 

tisza-to_2012646.jpgAz Albatrosz-kikötőben 10 órakor találkozunk. A kikötőt kérjük már most írd be a GPS-be, hogy az indulási kikötő megtalálása gyerekjáték legyen.

 

 

20200831_200312.jpgA reggeli "rutin" (wc, üdvözlés, tájékoztató, hajók vízre tétele, felszerelés kiosztása, a "kezdő" vízitúrázók betanítása, naptejezés, gyakorlás, mosdó, kenuba pakolás, beszállás a stabilizált kenukba) után vízre szállás. 
Hamarosan vadregényes vízi úton evezgetünk, rögtön kezdjük érezni a Tisza-tó madárvilágának gazdagságát. Ha a kikötőnél még nem, idáig már tízszer találkoztunk szárcsákkal.

20200828_120047.jpgAz utolsó pillanatig reménykedve, hogy mégse erre fogunk evezni, minden bizonnyal neheztelve, ami rosszabb, félve rebbennek fel a bakcsók a víz fölé belógó ágakról. Itt még valószínűleg nem látunk fattyúszerkőt, de már megpillanthatunk küszvágó csért, sirályokat. Ami "nagy és szürke" az a szürke gém, a másik "nagy, és fehér" pedig a kócsag. (Esetleg gólya, de ők maximum a levegőben....)

jegmadar-3.jpg

És persze látunk majd tőkés récét (vadkacsát). Búbos vöcskök fognak előttünk búvárosdit játszani. Vízityúkok iszkolnak be a nádba, vagy éppen gyékénybe, sásba, kákába, amelyek felismerésében olyan vérprofi leszel a nap végére, hogy azt hiszik majd, botanikus vagy. Rossz hírünk, hogy max. néhány másodpercig és röptében mindig távolodva látod majd a jégmadarat. 

 

tisza-tavi-evezes-tisza-to-kenutura_20170718_155030.jpg

Pontosabban mindig egy gyönyörűséges, szinte neonkék repülő kis bigyóra fogja a túravezető majd azt mondani, hogy: na az volt a jégmadár. Láthatunk majd üstökös és törpe gémet. Ami kb. akkora mint a törpe gém, csak lapos, zúg és Made in Korea felirattal egy helyben szitál: az a drón. A drón övezetnél egy szinttel feljebb ragadozó madarak köröznek, főleg barna réti héják. 

torpegem--pocgem-.jpgMég magasabban a Kecskemétről startolt Gripeneket, és legfelül, ha "négy csíkot húz" 11 óra 10 perc táján, akkor a British Airways Kuwait City és London közötti B-747-es jumboját látod. Ha jó a víz- és levegőhőmérséklet, akkor egy kis fürdés is belefér a technikai szünetbe. Az önfeledt locsipocsi során érdemes papucsban lenni (szúr a sulyom). 

img_20170624_163206.jpg

A pihi után elvarázsolt helye(ke)n lapátolgatunk.

A régen a Tiszából leágazó, majd oda visszatérő, ún. fattyúágnak, ma már érzékelhetetlenül kicsi a sodrása, miért is lenne sodrás, amikor az egész fattyúág része a Tisza-tó nevű víztározónak, amelynek szinte tökéletesen azonos a vízszintje. 
 
 

www.tisza-to-vizitura.eoldal.hu-tisza-to-duhogo-fele.jpgItt már szerencsére kicsi a halászcsónak forgalom, bár még lehetnek. De az alkalmi félrehúzódásoktól eltekintve itt már nagyon nyugis a kenutúra, idill közeli a vakáció. Az ebéd és wc-szünet után a fattyú ág mindkét oldalán tavakat fedezünk fel. Na kérem, ha itt nem dobod el az a****at, akkor sehol. Az egyik tó bejárata tényleg olyan gyönyörűséges, annyira pompázatos a lombalagút, hogy arra nincsenek szavak. 

tisza-tavi-kenutura-evezes-a-tisza-tavon_20170803_172526.jpgA fotók talán valamennyire visszaadják, hogy übercsúcs. Ha meg nem, eggyel több ok, hogy meggyőződj arról, a valóság mennyire lepipálja, amit amúgy sem lehet szavakba önteni. 
Miközben egy belső tavat fedezünk fel, olyan helyeken evezgetünk, ahol tényleg csak a madár jár...,  ez itt a végtelen nyugalom tengere. Nem akaródzik, de egy ponton fordulunk, és egy-két pisilési szünettel, ill. pancsolással megszakítva érkezünk az indulási kikötőbe, ahol kenutakarítással fejezzük be a kenutúrát. 

 

Testre szabott tisza-tavi vízitúra 
Egyedi kenutúrára vonatkozó ajánlatunkat az időpont, a szállás, étkezés, szolgáltatások, logisztikai és egyéb igények, valamint a létszám alapján adjuk meg. Tudunk segíteni a szállításban, közlekedésben, kis túlzással: bármiben. 

 

Jelentkezés Tisza-tavi vízitúrára: 
img_0065.jpgA vízitúrára történő jelentkezés egyszerű.

1. Csörrents meg, hogy a kívánt időpontra van-e hely +36209342760

2.
A www.tisza-to-vizitura.hu honlapon olvasható tudnivalók, részvételi és szerződési feltételek, ill. a mit kell hozni a túrára menüpontok elolvasását és elfogadását követően az innen letölthető jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni. 

3.
24 órán belül visszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követő 48 órában kérjük a túradíj átutalását. Kérjük, hogy visszaigazolás hiányában a vízitúra díját senki ne utalja. 
Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007
A közlemény rovatba kérjük a tisza-tavi kenutúrára jelentkező számlázási címét (irányítószámmal), a vízitúra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és a vízitúra helyét, vagyis azt, hogy "Tisza-tó" beírni. A nevet NEM kell beírni, NE írd be, úgyis látszik az utalásból, viszont ha beírod, nem marad hely a közlemény rovatban az időpontnak és/vagy a helynek, így nem fogjuk tudni, hogy tisza-tavi, gemenci, szigetközi, Öreg-Túr, bodrogzugi ártér... stb. evezésen várjunk-e.   

Pl. 
9226 Dunasziget, Jegenye u. 71.  
2025. július 22. Tisza-tó evezés