Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2025. július 8. A Tisza-tó belső tava belső tava belső tavának, még belsőbb és legbelső tava

Tisza-tavi vízitúra: a belső tó belső tava belső tavának belső tava... Felfedezőknek tökéletes terra incognita

img_20230910_152806.jpg10 órakor a tiszafüredi Albatrosz-kikötőben találkozunk, ill. ha még nem kenuztatok, akkor a betanulás miatt kérjük, hogy 9:30-ra érkezzetek. Parkolás után vegyetek ki mindent a kocsiból, a kikötőben félelmetesen könnyű lesz megtalálni a túravezetőt, aki NEON színű, és MC Túravezető feliratú pólóban már messziről virít. Túravezetői bemutatkozás és gyors üdvözlés után természetesen el lehet menni mosdóba. A tájékoztató közben naptejezzetek, kiosztjuk a kötelezően viselendő mentőmellényeket és lapátokat. 
 
Megtanítunk kenuzni. 20230715_161003.jpgA parton kezdjük, majd a sodrás nélküli Tisza-tó tanulási szempontból is álomnak számító idilli feltételei között folytatjuk a tanulást. Hamarosan minden kormányos tudja irányítani a kenuját, ügyes minden legénység. Jól és türelmesen, módszertanilag felkészülten tanítunk, civilben tanárok, trénerek vagyunk, vagy olyan túravezető oktat, aki tanulta a kormányzás tanítását. Nem elég, hogy ő jól csinálja, jól tanít meg téged. 

tisza-to-vizitura_333.jpg

Ha rutinos vízitúrázóként érkeztél, ha profi kormányos vagy, amíg az első alkalommal vízitúrások kenuzni tanulnak, addig te/ti már beülhettek a hajó(k)ba, és a kikötő közelében melegíthettek. A nap során fogyasztandó szendvicset kérjük dupla neylon-zacskóba tegyétek. 
 
img_20210821_18.jpgA kenu ülése műanyag, érdemes hozni egy kispárnát vagy egy darab polifoamot, és azt a kenu padjára tenni, hogy puha felületen ülj. Indulás előtt még egyszer el lehet menni wc-re. 

Vízre szállás után brutál szép helyen evezgetünk EGY NEM LÉTEZŐ VILÁGBAN. Örülni is fogtok a gyönyörűségnek, de lehet, hogy szabályosan meg is fogtok őrülni. Az első lábnyújtóztató, pisilős, zugevős vagy többeknek már az ebédelős pihenő után elindulunk felfedezni a Tisza-tavi belső tó belső tava belső tava belső tava belső tavát....Ugye figyeltél. tisza-to-vizitura_20200829-2.jpgNem kevesebb, mint ötször írtuk le (látszólag) ugyanazt..... Végül el- és bejutunk az egyik olyan tisza-tavi rejtekhely csodatóba, ahol "idegen" hajóval még SOHA nem találkoztunk. Amikor a túravezető azt mondja, hogy indulunk haza, ZOKOGNI fogtok. És joggal......

 

Testre szabott tisza-tavi vízitúra 
tisza-to-meseo-373.jpgEgyedi kenutúrára vonatkozó ajánlatunkat az időpont, a szállás, étkezés, szolgáltatások, logisztikai és egyéb igények, valamint a létszám alapján adjuk meg. 

Tudunk segíteni a szállításban, közlekedésben, kis túlzással: bármiben. 

Jelentkezés Tisza-tavi vízitúrára: 
A vízitúrára történő jelentkezés egyszerű.

1. Csörrents meg, hogy a kívánt időpontra van-e hely: +36209342760
2.
A tudnivalók, részvételi és szerződési feltételek, ill. a mit kell hozni a túrára menüpontok elolvasását követően az innen letölthető jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni. 


3.
img_0048.jpg24 órán belül visszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követő banki napon kérjük a túradíj átutalását. 
Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007
A megjegyzés rovatba kérjük a kenutúrára jelentkező számlázási címét (irányítószámmal), a kenutúra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és a vízitúra helyét, vagyis azt, hogy "Tisza-tó" beírni.

A nevet NEM kell beírni, NE írd be, úgyis látszik az utalásból, viszont ha beírod, nem marad hely.  

(Pl. 6320 Miloskék, Vonseitz u. 44., július 9. Tisza-tavi kenuzás)