Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2025. május 4. Tisza-tó kenutúra: Meseország

img_0052.jpg

Vízitúra a Tisza-tavon: családoknak is ideális, könnyű és biztonságos lapátolgatás MESEORSZÁGBAN.

Tiszafüreden, 10 órakor, az Albatrosz-kikötőben találkozunk. Ha még nem vízitúráztál, ill. ha még nem kormányoztál kenut, akkor félórával korábban, tehát 9:30-kor várunk. 

Ha Bp. felől vonattal jöttök, akkor a Bp-ről 7:30-kor induló intercity-ről Füzesabonyban kell átszállni és 9.35-kor leszel / vagytok Tiszafüreden. A vasútállomástól az út nagyjából 25 perc séta. Aki kocsival érkezik, az a kikötőben is tud parkolni.
img_20240824_101941.jpgTúravezetői bemutatkozás és üdvözlés után természetesen el lehet menni mosdóba, ill. villámgyorsan át- és be tudsz öltözni a vízhez. 
A tájékoztató közben naptejezzetek, kiosztjuk a mentőmellényeket és lapátokat, és megtanítunk kenuzni. A parton kezdjük, majd a Tisza-tó tanulási szempontból álomnak számító, sodrás nélküli, minimális vízmélysége felett folytatjuk a tanulást.

20140704_tisza-to-igyekszunk-tiszavalk-fele.jpgHamarosan minden kormányos tudja irányítani a kenuját, ügyes minden legénység. Jól és türelmesen, módszertanilag felkészülten tanítunk, civilben tanárok, trénerek vagyunk, vagy olyan túravezető oktat, aki tanulta a kormányzás tanítását. Nem elég, hogy ő jól csinálja, jól tanít meg téged. Ha rutinos vízitúrázóként érkeztél, ha profi kormányos vagy, amíg az első alkalommal vízitúrások kenuzni tanulnak, addig te/ti már beülhettek a hajó(k)ba, és a kikötő közelében melegíthettek. 

meseorszag-20240829_tisza.to.jpgA nap során fogyasztandó szendvicset kérjük dupla neylon-zacskóba tegyétek. A kenu ülése műanyag, érdemes hozni egy kispárnát vagy egy darab polifoamot, és azt a kenu padjára tenni, hogy puha felületen ülj. Indulás előtt még egyszer el lehet menni wc-re.Vízre szállást követően egy, a képen is látható ún. 'öblítőcsatornán' (csak a neve nem szép, maga a víz fantasztikus) a Tisza felé indulunk. 

img_20230825_138.jpgMintha Rambo filmbe csöppentél volna, csak nincs vietkong, nincs Sylvester Stallone, nem lő senki, de a folyondár növények miatt 20 méterre látunk be a parti menti erdőbe és tökéletesen az lesz az érzésed, hogy valahol Dél-Ázsiában vagyunk. Aztán a vízállástól, a meder állapotától függően, lehet, hogy hamarosan már az oldalág oldalágában olyan "meseországban" evezünk, hogy az ínyencek is csettintenek. Pinduri és olyan vékony vízi ösvényen haladunk, hogy egymás mellett két kenu nem fér el. 

img_1976.jpgMintha ember soha nem járt volna itt.
Az elképesztően vadregényes ágban csak libasorban tudunk haladni. Nem mellesleg teljesen korrekt "golf-pályán" merítgeted a lapátokat, először a rucaöröm, aztán a békelencse és a vízidara képez fenséges zöld mezőt alattunk. 
Mocsárszag? Felejtsd el. Meglepően tiszta vizet nem látsz majd a békalencsétől, vízidarától.

tisza-to_2012646.jpgA part menti fákon pedig a tisza-tavi madárvilág. Egy idő után már szégyelljük, hogy ennyi szürke gémet és bakcsót riasztunk el. Miután visszacsatlakozunk a szélesebb csatornára, folytatódik a show. Mini őserdőben fogunk evezni. Brutál. Nem tépjük le az ebszőlő csucsort (kicsit mérgező), és nem is érünk a gyilkos csomorikához (nagyon toxikus), csak a tisztes távolból szemléljük meg őket. meseorszag-20240729_tisza-to-vizitura.jpgAztán vége a dél-amerikai kiruccanásnak....Kijutunk a Tejút és az Andromeda galaxis közötti nagy-nagy térbe, amit csak erdők, nádasok, gyékényesek, szigetek szabdalnak. 
Agyament. És máris jön az újabb attrakció. A madárrezervátum, a tündérrózsa levelein fészkelő fattyúszerkők és a tündérfátyol mező. Amikor elindulunk hazafelé, úgy sóhajtasz egyet, mint amikor ballagtál a középiskolában, vagy amikor kijöttél az utolsó egyetemi vizsgádról. Ne! Ne.... Még maradni akarok. Még nem szeretném, hogy vége legyen.
Miért volt ilyen rövid? 

Jelentkezés Tisza-tavi vízitúrára: 

tisza-tavi-evezes-tisza-to-kenutura_20170718_155030.jpgEgyszerű.
1. Kérünk szépen egy telefont, egyeztessük az igényeket: +36209342760
2. A www.tisza-to-vizitura.hu oldalon található tudnivalók, részvételi és szerződési feltételek elolvasását és elfogadását követően a jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni. 


20140704_tisza-to-vizitura-zsombor-a-hos.jpg3. Visszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követő 48 órában kérjük a tisza-tavi vízitúra díjának átutalását. 
Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007

 

szlalompalya-a-szunyogos-es-az-orvenyi-morotva-kozott-by-fzine.jpegA túradíj utalása során a banki felületen a közlemény rovatba kérjük szépen beírni a vízitúrára jelentkező számlázási címét irányítószámmal, a Tisza-tavat, és a kenus túra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap). Ugyanakkor a közlemény rovatba a túrázó nevét NE, még egyszer, a közlemény rovatba a nevedet NE írd be, hiszen nem csak felesleges (minden banki, az utalásról szóló infó eleve azzal kezdődik, hogy honnan, kitől jön a túradíj, tehát a nevet TUDJUK, ugyanakkor a közlemény rovatba történő beírás nem csak felesleges, káros is, mivel a nagyon kevés helyet a lényegtől veszi el, hiszen a számlázási infóra is szükség van, és tudnunk kell, hogy az ország melyik sarkában, melyik vízitúra-terepen és mikor várjunk!!

Pl. 1134 Bp., Eger-patak út 33. 2025. május 4. Tisza-tó vízitúra