Augusztus 5. Tisza-tavi hiperkaland, Tisza-tó kenutúra: Pandora
Tisza-tavi csoda-vízitúra: evezés "Pandorán"
A parkoló a töltés község felől lévő oldalán van. Parkolás után vegyetek ki mindent a kocsiból, amit hoztok magatokkal a kenuba, és a "cuccal" gyertek át a gát másik oldalára a kikötőbe, ami értelemszerűen a vízparton van. Ha kocsival jöttök és már bevásároltatok, érdemes azzal kezdeni, hogy a romlandó élelmiszert az egyénileg foglalt szállásotokon hűtőszekrénybe teszitek.
Ahogyan átjöttetek a gáton, a túravezető(k) narancs színű pólóban már messziről virít(anak). Túravezetői bemutatkozás és gyors üdvözlés után természetesen el lehet menni mosdóba, ill. villámgyorsan át- és be tudsz öltözni a vízhez. A tájékoztató közben naptejezzetek, kiosztjuk a kötelezően viselendő mentőmellényeket és lapátokat, majd ha még nem volt szerencsétek a vízitúrázáshoz, megtanítunk kenuzni.
Fentről még inkább megérezzük a Tisza-tó méreteit, látszik, hogy milyen távol van az indulási kikötő, nem párás időben tökéletesen látjuk a Mátrát és a Bükköt. Immár nem csak a kenuülések magasságából látjuk a tavat, egészen tisztességesnek érezzük majd a vízfelület nagyságát.
Ha nincs szél, egy "óceánon" keresztül (szinte) nyílegyenesen irány a délelőtti indulási kikötő, tehát a nap során csillagtúrát teszünk, ma is a parkoló autóitokhoz térhettek haza / vissza.
Jelentkezés Tisza-tavi vízitúrára:
1. Kérünk szépen egy telefont, egyeztessük az igényeket
+36209342760.
2. A www.tisza-to-vizitura.hu oldalon található tudnivalók, részvételi és szerződési feltételek elolvasását követően a jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni.
3. Visszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követő 48 órában kérjük a tisza-tavi vízitúra díjának átutalását.
Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007
A megjegyzés rovatba kérjük a vízitúrára jelentkező számlázási címét irányítószámmal, a Tisza-tavat, és a kenus túra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) beírni.
(Pl.
tisza-tavi vízitúra, 2025. augusztus 5.)